Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halfajták

 ponty (Cyprinus carpio) a sugarasúszójú csontos halak közé tartozó típusfaj, a pontyalakúak rendjének és a pontyfélékcsaládjának névadója. Palearktikus elterjedésű halfaj. Eredeti őshazája Ázsia, valamint Európa keleti fele (Kelet-Európa és a Duna-medence), de tenyésztési céllal máshova is betelepítették, így ma már gyakorlatilag minden földrész édesvizeiben megtalálható. A mérsékelt égövi alföldi vidékek tavait és lassú vizű folyóit kedveli.

Színezetéről általánosan elmondható, hogy háta zöldes vagy barna, a has irányában világosodó, oldalt sárga, hasa fehér. Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajakon, a másikat a szájszegletben. Szájának bőrredői teleszkópszerűen kinyújthatóak, ami az állat táplálkozását segíti a fenéken lévő táplálék felszedegetésekor. Uszonyaik közül a háti-, mell- és a farokalatti úszók első sugarai megvastagodtak, kemények, hátsó felületük fogazott.

Az európai ponty leggyakoribb vad változata, a közönséges tőponty kifejlett példánya eléri az 1 méter hosszúságot és 15–20 kg tömeget. A tőpontyból kitenyésztett nemes ponty jellegzetessége, hogy a háta többnyire magasan ívelt. A vad fajtákkal azonos a hosszúsága, a súlya viszont azokénak majdnem a kétszerese. Bőrén változó mennyiségű pikkelyt visel. A legkevésbé pikkelyezett a legismertebb fajta, a tükrös ponty vagy tükörponty, valamint a szinte teljesen pikkely nélküli bőrponty. Azonban hát-, farok- és hasalatti úszóiknál még ezek a formák is viselnek pikkelyeket. A ponty akár 6 ezer ikrát is lerakhat.

A ponty életmódjára (és rendszerint a többi pontyfélére is) az állandóan vándorló, folyamatos táplálékkereső életmód a legjellemzőbb. Jelenlétére nádasoknál a nádszálak lökésszerű mozgásaiból, nyílt vizeken a vízfelszínen megjelenő buboréksorból (túrás) következtethetünk. Kedveli a vízinövények fiatal hajtásait, az árvaszúnyog-lárvákat, víziászkákatevezőlábú rákokat, de gazdaságokban a legkülönbözőbb növényi táplálékokra is rászoktatható. Elsősorban a jól felmelegedő, iszapos aljzatú, álló és lassan folyó vizeket kedveli. Jól alkalmazkodik a nagy egyedszámhoz, a hőmérséklet- illetve oxigéntartalombeli ingadozásokhoz, vízszennyezésekre nem érzékeny, szennyvíztisztítók utolsó fokozatában tenyészteni is lehet. A folyók erősen szennyezett szakaszain is megél, de magas zsírtartalmú szöveteiben számos toxikus anyagot halmozhat fel.

csuka (Esox lucius) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül acsukaalakúak (Esociformes) rendjébe és a csukafélék (Esocidae) családjába tartozó faj. Több triviális nevet is használnak azonosítására, mint például a csukesz, a közcsuka, a mátyáscsuka (a Mátyás napján fogott példány), a bicska vagy bugylicsuka (az egynyaras 18-19 centiméter hosszúságú példányokra).

föld északi féltekének hideg és mérsékelt éghajlati övében minden kontinensen megtalálható, jelentős gazdasági értéket képviselő halfaj. Természetes vizekben télen a jég alól is fogható, ezért egész évben friss halként fogyasztható.

Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finomanpikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Feje testéhez képest igen nagy és szája kacsacsőrre emlékeztet. Nagy szájának kemény alsó állkapcsa túlér a felsőn, formája lapított és mélyen vágott. Szájában éles, erős és kúposfogak helyezkednek el, több sorban, melyek elölről hátrafelé haladva egyre nagyobbak. A farok alatti úszójának hossza és magassága hasonló a hátúszójához. A testoldal alapszíne ezüstösen barna, olajzöld, sávokban rendezett esetleg márványos, változó élénkségű sárgás foltokkal.

A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható a tejes testhossza maximum 100 centiméter, az ikrásé maximum 150 centiméter. Növekedési ütemük eltér és vízterülettől függően 8-9 éves korukra az ikrások 30-40 mm-rel nagyobbra nőnek a tejesektől.

Az amur (Ctenopharyngodon idella) a csontos halak (Osteichthyes) osztályába, a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó Ctenopharyngodon nem egyetlen faja.Rendkívül izmos, nagy testű, torpedó alakú hal. Szája félig alsó állású, nagy szemei alacsonyan ülnek, ajkai vaskosak, bajusza nincs. Háta zöldesbarna, oldala a pikkelyek fekete kontúrja miatt szürkésezüst, hasa sárgásszürke színű. Úszói kissé vörhenyesek. A tejesek mellúszói tavasszal, a test felőli oldalukon érdes tapintásúak. A méteresre megnövő amur maximális tömegét 25–30 kg-ra becsülik, általában 4–10 kg-os példányok kerülnek a halászok hálóiba.Melegkedvelő faj, de alkalmazkodik az alacsonyabb hőmérséklethez is. Növényevő, édesvízi hal, főleg fonalas algákat, lágyszárú hínárféléket, idősebb korában a nádat és különféle vízinövényeket eszik. Vannak kivételek amiket szinte sohasem eszik mint például a sás a sulyom és a vízi tök. Vízi növényből naponta akár testtömege 140%-át is képes elfogyasztani (ez az adat a száraz növény nedves/élő állapotában sokkal több) de természetesen minél melegebb a víz, annál gyorsabb a tápanyagcseréje is.